2012. március 16., péntek
2012. március 4., vasárnap
Broken heart.
Az elmúlt napokról egy az egyben elmondható, hogy az érzelmi küszöböm netovábbját súrolták. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor választanom kell két olyan része közül az életemnek, amik nélkül nem is lehet létezni. Az egyik a családom, a másik a szerelmem.
Nem gondoltam volna, mégis itt van az a pillanat...a sztori a következő: vagyok ugyebár én, kereszttűzben a szüleim és a párom között. Egyiküket sem akarom elveszíteni így hát őrlődöm, hogy jobbra vagy balra forduljak. Bebizonyosodott, hogy mindkettő nem megy. 250km távolság van a két életem között, ezt sem érzelmileg, sem anyagilag nem lehet kibírni. Gondolhatjátok, hogy: 1- igen persze 25 éves vagyok, egyszer ki kell repülnöm itthonról- jogos, de olyan helyre repülni, ahol nincs munkád, így megélhetésed sem, kicsit már bonyolultabb. 2- fontos a szerelem, hiszen az a jövő- tény, viszont egyik pillanatról a másikra elhagyni azokat, akik örömben és bánatban veled voltak, hát az "kicsit" fájdalmas.
Döntések, döntések, döntések...semmi más értelmük nincs, csak, hogy valakinek bánatot okozzak velük. Tépjem ki a szerelmem szívét, azzal, hogy elhagyom, vagy romboljam le a szüleim világát azzal, hogy úgy költözöm el, hogy ezentúl alig fognak látni. Két rossz közül nem tudom melyik a kevésbé rossz, melyiket élem még túl és melyik lenne végzetes csapás. Úgy érzem mindkettő. Nem tudok, képtelen vagyok két tökéletes életből a jobbat választani. Nincs is jobb, egyformák. Ugyanolyan fontosak, az életem alapkövei. Mintha ezentúl levegő, vagy víz nélkül kellene élnem.
Menekülök...keresem a harmadik variációt, de nem találom. Hol van az a pont, ami mindkét félnek jó? Én nem számítok. Az ő boldogságuk a legfontosabb. Ha őket mosolyogni látom az én lelkem is kivirágzik. Nem akarok hervadt virágokat, nem akarok szürke szivárványt. Őket akarom így, egyszerre.
Nem gondoltam volna, mégis itt van az a pillanat...a sztori a következő: vagyok ugyebár én, kereszttűzben a szüleim és a párom között. Egyiküket sem akarom elveszíteni így hát őrlődöm, hogy jobbra vagy balra forduljak. Bebizonyosodott, hogy mindkettő nem megy. 250km távolság van a két életem között, ezt sem érzelmileg, sem anyagilag nem lehet kibírni. Gondolhatjátok, hogy: 1- igen persze 25 éves vagyok, egyszer ki kell repülnöm itthonról- jogos, de olyan helyre repülni, ahol nincs munkád, így megélhetésed sem, kicsit már bonyolultabb. 2- fontos a szerelem, hiszen az a jövő- tény, viszont egyik pillanatról a másikra elhagyni azokat, akik örömben és bánatban veled voltak, hát az "kicsit" fájdalmas.
Döntések, döntések, döntések...semmi más értelmük nincs, csak, hogy valakinek bánatot okozzak velük. Tépjem ki a szerelmem szívét, azzal, hogy elhagyom, vagy romboljam le a szüleim világát azzal, hogy úgy költözöm el, hogy ezentúl alig fognak látni. Két rossz közül nem tudom melyik a kevésbé rossz, melyiket élem még túl és melyik lenne végzetes csapás. Úgy érzem mindkettő. Nem tudok, képtelen vagyok két tökéletes életből a jobbat választani. Nincs is jobb, egyformák. Ugyanolyan fontosak, az életem alapkövei. Mintha ezentúl levegő, vagy víz nélkül kellene élnem.
Menekülök...keresem a harmadik variációt, de nem találom. Hol van az a pont, ami mindkét félnek jó? Én nem számítok. Az ő boldogságuk a legfontosabb. Ha őket mosolyogni látom az én lelkem is kivirágzik. Nem akarok hervadt virágokat, nem akarok szürke szivárványt. Őket akarom így, egyszerre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)