3

Sokáig nem írtam,ennek egyetlen hátránya,hogy elveszítettem a fonalat.Most össze kell megint kapargatnom,hogy miről is írjak,hogy tartsam magam nagyjából az időrendhez...
Azt hiszem,most arról mesélnék,hogy már fiatalon mennyire merész voltam és vakmerő,tekintve az életet,és azt,hogy mennyire tartottam az emberektől.A kisgyerekeknek,vagyis inkább már fiataloknak,sokkal kisebb a veszélyérzetük,mint a felnőtteknek.Talán ezért,talán nem,de sokszor előfordult,hogy ellógtam itthonról,szó nélkül,tehát leléptem.De ezt egyiket sem úgy kell elképzelni,hogy annyira rossz életem volt,hogy ezt éreztem szükségesnek,nem,csak mentem,mert mennem kellett.Általában hirtelen elhatározások vezényeltek,annak nem voltam tudatában,hogy ezzel esetleg fájdalmat okozok a szüleimnek.Így visszagondolva három esetre emlékszem hírtelen,ami jól megmaradt bennem,így érdemes írnom róla.
Az első körülbelül 4évesen volt.Külföldön nyaraltunk,és mennem kellett.Mentem is.Kicsi voltam nagyon,ez az egész tudat alatt játszódott még le akkor bennem.
A második 7éves korom körül történt.Anyukám iskolájában Farsangi Bál volt,amire engem is elvitt.Nem szerettem a tömeget,ezért kimentem az udvarra játszani egy másik kislánnyal,de meguntam azt is,és jött az érzés...el kell mennem valahova,mindegy,hogy hova,csak innen el.Meg is indultam a semmibe,a suli a város szélén volt/van,ezért egyértelmű volt,hogy az ismeretlen felé kell mennem.A másik kislány félt egyedül maradni,ezért eljött velem...4-5órát voltunk nagyjából távol,akkor mentem vissza a suliba.Fogalmam sincs,hogyan találtam vissza,de sikerült...Az a pár óra,szinte kiesett teljesen,csak mikor visszaértünk eszméltem fel,hogy a kislány,aki velem jött sír,a felnőttek kiabálnak,hogy megvagyunk,anyukám a karjaiba vesz...
A harmadik alkalom pár évvel később történt.Danival és apukájával voltunk fent az ő szőlőhegyükön.A pincéhez erdő is tartozott,ami rettentő erősen vonzott engem mindig is,de a szülők nem engedtek le soha,attól tartva,hogy elveszünk.Hát ha valamit tiltanak egy kisgyereknek az annál jobban vonzza,így irány lefelé a hegyoldalban és rohanás be az erdőbe.Szerencsére,vagy talán nem,de Dani is ilyen kis elvont figura volt,mint én,ezért együtt vetettük bele magunkat a fák közé.Annyira lekötött amit látunk,hogy kicsit sem érdekelt,hol és milyen messzire járunk a kisháztól.Patakot találtunk,kisrókákat...egyikünk sem félt,teljesen otthon éreztük magunkat.Aztán besötétedett és semmit sem láttunk...hirtelen eszméltünk fel,hogy ez,amit délután tettünk tiltott dolog volt.Féltünk attól,amit otthon kapni fogunk,és 10éves korunk ellenére nem az rémisztett meg,ami egy erdőben annyira félelmetes éjjel....nem zavartak a fura hangok,nem zavart,hogy szinte semmit sem látunk.Órák telhettek el,mire kiértünk egy hegyi útra,sosem jártunk még arra,nem tudtuk,hogy merre is lehetünk.Ösztönszerűen indultunk el valamerre.Akkor tudtuk meg,hogy jó irányba haladunk,mikor villogó fényeket láttunk,pirosat és kéket.Nem tudtuk,hogy mi lehet az,de azt igen,hogy ahol ilyen fény van,ott ember is van,és talán segít hazakerülni.Aztán közelebb érve megismertük a pincét,a villogó autók ott álltak,lenntről az erdő felől hallottuk,ahogy a nevünket kiabálják,ismerős és ismeretlen hangok egyaránt.Aztán egyszercsak egy férfi futott felénk, kisrádiózott,hallottuk,hogy mondja:"Megvannak!"
Felkapott mindkettőnket és az egyik kocsihoz vitt,pár perccel később felbukkantak a szüleink is az erdő felől,mindkettőnk anyukája sírt,az apukákon inkább hatalmas megkönnyebbülés látszott.Tisztán emlékszem,hogy Dani apukájának hiányzott a fél gumicsizmája és derékig sáros volt...később tudtam csak meg,hogy mocsáros részre keveredett,ami akár könnyedén megölhette volna,ahogy minket is,ha véletlenül oda tévedünk....
Hazaérve anyukám nagyon leszidott,én ijedtem pislogtam rá,ami számára annyira borzalmas volt,az nekem csak egy kaland.Ettől az esettől fogva,nem mehettem sehova egyedül,így ezzel véget is értek a tudat alatti vándorlások.Nekiindultam volna én többször is,de innentől fogva árgus szemekkel figyeltek,elég volt 1 pillantás valamerre,és bár be is parancsoltak az udvarról...
Hogy rossz gyerek lettem volna?Nem hiszem....inkább különc.Ahogyan most is...
...folyt.köv.