interjú a vámpírral.

"Halandó voltam,amíg meg nem kaptam halhatatlan csókodat."
Sötét gondolataim vannak,manapság egyre több és több...ilyenkor a legjobb szintén sötét filmeket nézni,valami túlvilágit,ami kiragad ebből a hagyományos földi mocsokból,ahol nap mint nap kötelező élni. Nem szeretem ezt a világot,lehet,hogy én vagyok túl álmodozó,vagy túl más,de ez nem nekem való hely. Nagyon sokszor érzem azt,hogy el vagyok tévedve. Valahol rossz irányba fordultam,amikor a leendő életem felé kellett haladni azon a bizonyos úton. Nem érzem magam idevalónak...és sokan szintén ezt is éreztetik velem kapcsolatban. Nem vagyok közéjük való,mert ők is tudják,érzik,hogy más vagyok. Igazából hozzám hasonló természetű emberrel mégcsak nem is találkoztam...többen azt hiszik ismernek,de még csak az alap dolgokat sem tudják rólam,sokan ismernek valamennyire,de ez nekem semmit nem jelent,páran ismernek egész jól,de ez nekem szintén semmi,néhányan...4-5-6 ember egészen sokat tud rólam,ők már jelentenek nekem VALAMIT,hiszen barátok...legalábbis azt hiszem...és van 1-2-3 ember,akiért az életemet is odaadnám. Ők a minden és pont. Annak ellenére,hogy általában mellettem senki nem marad meg hosszabb távon,magyarázva az előbb---> nem tudják hova tenni a jellemem,a viselkedésem---> ők talán már nem hagynak el. Viszont semmit sem szabad elkiabálni,tanultam a hibáimból.
Visszatérve a címre...Interjú a vámpírralt nézek. Számomra tökéletesen megfelelő világ lenne ez. Eltekintve a vámpíroktól és nézve magát a kort...fájdalmasan kapaszkodok valami olyanba,ami már a múlt és sosem jön vissza. Ilyen világot szeretnék,ahol nem érezném ezt,amit itt és most,otthont akarok magamnak. Ez viszont butaság...az ember olyan lény,amely képes alkalmazkodni,csak idő kérdése. Ha ember vagyok nekem is sikerülni fog...de mi van ha nem?
"Harcban állok mindennel,így volt ez mindig."