the best day ever.

2010. november 07.
Életem legszebb napja, legalábbis az eddigi 23évem alatt.
Ezt a bejegyzést, már rögtön másnap meg kellett volna írnom, amikor még minden annyira friss volt,h szinte életre kelt bennem. De nem...mert akkor ez most úgy nézne ki, hogy: úristeeeeeen, jézusoooooooom, extázis, halál, sírás, öröm, stb...ezt fel kellett valamennyire dolgozni. Ez nem csak egy élmény, ez AZ ÉLMÉNY volt.
Ha kicsit visszamegyünk az időben, először a tvben láttam meg, szép volt nagyon, kis szőke, extravagáns csaj és valami baromi jól énekelte azt a számot, hogy Just Dance. Fülbemászó volt, olyan igazi party sláger, minden úgy ahogy kell, egyben. Különösebben nem érintett meg, csinos kislány, egy slágeres előadó, így hittem én, aztán eltelt pár hónap és robbant a Poker Face. Onnantól fogva ez a "kislány" lett az egyik példaképem.
Teltek a hónapok, az évek, minden csak úgy simán, amikor jött az a bizonyos sms, hogy koncert, Budapesten, novemberben...komolyan mondom, hogy nem hittem el. Látnom kellett a saját szememmel a cikkeket, mert azt hittem, hogy ez csak valami rossz vicc. De nem az volt...első gondolatom, miután magát a hírt feldolgoztam, hogy jegyet kell szereznem, MOST! Eléggé nehézkesen ugyan, de sikerült és onnantól fogva, pontosan május 10-től csak ezt a napot vártam.
Reggel úgy ébredtem, hogy aham, este koncert, jó...szerintem magam sem hittem el, hogy eljött ez a nap. Aztán ahogy teltek az órák lassan tudatosult bennem, hogy hova is készülök. Onnantól fogva aztán nem volt megállás, úgy éreztem magam, mint aki szerelmes...pillangók repkedtek a gyomromban, egy falatot sem bírtam lenyelni, a hangom szinte remegett és állandóan elkönnyeztem magam.
Aztán az Aréna előtt állva elmúlt minden, hogy a 10-től lévő visszaszámlálásnál egyszerre törjön ki belőlem újra, a többi, több mint 10.000 emberrel együtt. 10-9-8-7-6-5-4-3-2-1...Dance in the dark...és ott állt Ő, alig pár méterre tőlem. Fogalmam sincs, mi lehetett az arcomra írva akkor, de lehetséges, hogy egyesek őrültnek hittek, nem tudom, ez valahogy kiesett. Csak arra tudtam gondolni,h feldolgozzam azt, amit látok, hogy nem álmodom és ez tényleg megtörténik.
2 órán keresztül próbáltam elhinni, hogy az álmok igenis valóra tudnak válni és nekem az egyik most sikerült. Maga a hangulat, a díszletek, a táncosok, a show mindent megért.
A koncert végén kábulat szerűséggel botorkáltunk kifelé, mintha mindenki valamilyen drog hatása alatt lett volna. Talán csak az adrenalin tette, de tényleg úgy éreztem, hogy nem vagyok magamnál, csak megyek arra, amerre a többiek és folyamatosan pörgetem magamban a képeket, hogy véletlenül se felejtsek el semmit. Bár ez a félelem alaptalan, hiszen szinte belém égette magát az egész, csináltattam magamnak egy belső tetoválást, ami örökké emlékeztetni fog erre a napra.
Kint a levegőn tisztult ki a fejem, legalábbis annyira, hogy a kocsihoz érve elsírtam magam és úgy ugrottam apukám nyakába, legalább 10x elismételve, hogy köszönöm...nélküle és anyukám nélkül nem lehettem volna ott. Ez volt a 23év legjobb születésnapi ajándéka. Köszönöm anyu és apu, szeretlek titeket!<3
És köszönöm neked Mother Monster, LADY GAGA, hogy lehetővé tetted ezt nekünk, itt, ebben a kicsi országban is. KÖSZÖNÖM!
Your little monster.<3