Circus.

"Furcsa, hogy nem igazán vesszük magunkon észre a változást az évek során (sem külsőleg, sem érzelmileg), aztán egyszer csak visszanézel és már egy teljesen más ember vagy."

Ez teljesen igaz. Belenézek a tükörbe és ugyanúgy egy 16 éves lányt látok, mint akkor, amikor valójában is az voltam. Lehet, hogy azóta volt száz meg százféle hajszínem, legalább ötven öltözködési stílusom, nem is beszélve a zenei ízlésemről. Más volt a farmerem színe, a pólóm mintája, a tornacsukám márkája, de az arcom ugyanilyen. Felnövök én egyáltalán valaha?

25 éves leszek pár hónapon belül. Te 16-nak látsz, én 16-nak látom magam. Hogy annak is érzem-e? Nem. 16 évesen még azok voltak a legnagyobb problémáim, hogy mit vegyek fel a pénteki sulibulira, hogy ne szólítson fel a tanár felelni, mert éppen nem készültem, megint és, hogy lázadjak minden ellen, ami egy kicsit is eltér tőlem, vagy attól, amit akarok. És ez a varázsszó, akkor mindent AKARTAM. Nem szerettem volna, mint most, mikor már megértettem, hogy a pénz, ami az "akaromhoz" kell, nem a fán terem. Minden KELLETT, ami éppen megtetszett, még akkor is, ha utána soha többet rá sem néztem. Önző voltam és akaratos. Az arcom ugyanaz, mint akkor, de más vagyok.

16 évesen sok hülyeséget csináltam, csak, hogy felfigyeljenek rám, ne legyek fekete bárány a sok fehér között. Sablon akartam lenni, mert az volt a menő. Legyél picsa- bocsánat a kifejezésért- és tiéd a világ. Ebben az a nevetséges, hogy annyi és annyi változás után ez még ma is így van. Nem értékeli senki az egyéniségeket, éljenek a Barbiek és a Kenek. Plasztik world forever.
Most úgy érzem, annak ellenére, hogy külsőre én is Barbie vagyok, felnéznek rám. Ez jó érzés. És miért? Mert a Barbie világom mögött ész is van és 18 év kemény tanulás. Lehet, hogy borzalmas volt és rettentő nehéz, de túl vagyok rajta és büszkén viselem a szőke fejemmel a platform szandált és a miniszoknyát. Az arcom ugyanaz, mint akkor, de más vagyok.

Akkor szürke kisegér voltam, most kecses farkas. Egoista lennék, mert ezt mondom? Nem. Csak reálisan látom magam 10 év távlatában. Zárkózott senkiből, nyitott, nagyszájú, őrült csaj lettem, akit vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, de semmiképpen sem érintem őket közömbösen. Elértem a figyelmet, amit akkor annyira akartam és most, hogy itt van teljesen hidegen hagy. Pedig az arcom ugyanaz mint akkor, de más vagyok.

Éld az életed, álmodd az álmaid, egyszer minden az ellenkezőjére fordul. Mert az arcod nem változik, csak a személyiség, aki mögötte van, akit te alkotsz meg, nem más. Legyél önmagad és MINDENT elérsz majd, amiért most őrjöngve sikítasz. Én sikítottam azért, hogy szép legyek, magabiztos és erős, most modell vagyok. 165 cm-el, ami hihetetlen, de mégis igaz. Az életem most egy tündérmese, az akkori horror helyett, pedig az arcom most is ugyanaz.