Ti kértétek Part 2.

Az, hogy a téma mennyire aktuális- "a magyarok negativitása" -, nehéz megmondani. Én, a magam kis 25 évével, úgy látom, hogy maga a magyar nép/nemzet a gyökereitől fogva negatív és elégedetlen. Nem látunk túl a számunkra rossz dolgokon, azt hisszük nekünk van a legsivárabb sorsunk ez egész világon, nem érezzük át a közösségi szellemet, a mentalitást. Gyávának tartom magunkat. Olyan embereknek, akik szidják honfitársaikat, politikusainkat, egészében véve mindent, azt, hogy nincs az országban munka- ha dolgozni akarsz és nem válogatsz, teszel azért valamit, hogy legyen, nem csak nézel ki a fejedből, LESZ, még ha nem is álmaid netovábbja, de lesz. Kevesled a fizetésed- ha egy minimálbéres állást nézünk, mert tegyük fel dolgozol, mert AKARSZ, akkor a jelenlegi 93.000 ft-ból /netto 65.000 kb./ szűkösen, spórolósan de eléldegélhetsz. Lejjebb kell adni az igényekből vagy a megszokottból, másoknak még ennyi sem jut. Lázadozol otthon, a négy fal között O.V. ellen, miért? Nem elég a hétköznapi stressz? Ha a fejeden állva forogsz a szoba közepén, akkor sem változtathatod ezt meg. Olyan nálunk, hogy összefogás nincs, ismételten gyávák vagyunk. Jogosan. Féltjük azt, ami még megvan, nehogy attól is megfosszanak. De akkor minek szitkozódni? Álljunk össze és nyilvánítsunk véleményt vagy üljünk le és hallgassunk.
A gyávaság mellett híres tulajdonságaink a következőek: kárörvendőek vagyunk- ha másoknak rosszabbul megy, kiröhögjük, ha nekünk és kiröhögnek, mártírkodunk. Soha nem elég, ha nincs semmink, kellene valami, ha van, több kell, ha sok van, annál is többet akarunk. Nagyotmondás, mielőtt beszélsz, gondold át kétszer (ugye 47,000 forintos bácsi?). Hazugságok, éjjel, nappal, reggeltől, estig. Állandó miértek, de megkeresni a választ, ha nem kapjuk meg rögtön, az már luxus. Kitartás nuku, szenvedésre való hajlam maximális.
Mikor jön már el az az idő, amikor igenis együtt, mint magyar nép, össze tudunk fogni és küzdeni tudunk a céljainkért, az álmainkért? Amikor nem az bélyegzi meg az embereket, hogy a piros vagy a narancssárga az aktuális kedvenc színük, hanem az, hogy küzdenek? Mint, ahogy küzdöttek anno a '48-as vagy az '56-os forradalom idején is. Együtt, egymásért. Ha lehetne három kívánságom ez lenne az egyik...szeretnék egy olyan országban érett felnőtté válni és egyszer majd családot alapítani, ahol nem kell állandó rettegésben élnem. Nem kell félnem a holnaptól, a jövőtől. Én csak ennyit szeretnék, de egyedül kevés vagyok, így el is surran ez a gondolat és átveszi helyét a megszokott. Vajon találok rendes állást? Ki tudom fizetni az albérletet ebben a hónapban? Lesz mit ennünk a hónap végéig?