Ha úgy lett volna, ahogy szerettem volna anno, akkor most menyasszony lennék és egyben boldogabb, mint a nyomorult emberek 99%-a. De nem úgy lett...
Hálát adok az Istennek, amiért a lelkem meg nem tört...az előbb hallottam a tévében és akárhogy is forgatom, sajnos én ezt nem mondhatom el. Én összetörtem. Már lassan egy éve.
Sokan gondolhatják és gondolják is, hogy már eltelt ennyi idő, miért siránkozok, engedjem el. Nem tehetek róla, nekem ez még mindig fáj. Magamra maradtam és nem találom a helyem mindegy,hogy merre járok. A szívem és a lelkem is egy helyen van, a gond csak az, hogy nem bennem, nem velem. Magára hagytam már egy ideje én is, de ennek ellenére itt van, kapar, kopog, dörömböl és be akar mászni a fejembe. Beengedem. Gyenge vagyok, nem tehetek mást.
Hálát fogok adni az Istennek, amikor a lelkem újra összeáll, amikor feltétel nélkül mosolyoghatok és amikor újra fogni fogják a kezem. Hálát adok majd minden pillanat napsütésért, minden csepp esőért, minden hópihéért. Hálát adok, ha esik, ha fúj, ha süt, ha fagy, ha remegek, ha melegem van. Hálát adok majd a kék égért, a zöld fűért, az emberekért, a világért. Hálát adok majd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.