Jelenleg a két végpontom között tengődök, nem tudom eldönteni merre dől jobban a mérleg. Belegondolva ez is ugyanolyan kellemetlen, mintha túláradna bennem a jó vagy a rossz. Nyűgös vagyok és céltalan. Ez nem élet, vagy ha az, akkor nem helyes. De mit számít ez ma már? Mikor az emberek többsége kegyetlenül átgázol a másikon saját, legtöbbször semmit sem érő céljai érdekében? Van egyáltalán még önzetlen dolog ebben a világban?
Undorítónak látok MAJDNEM mindent és mindenkit. Pókerarccal nézem mit tesztek egymással és vadul vigyorgok, ha egyikőtök elbukik...bárcsak követnétek egymást a világ pokoljába, ahonnan nem tudnátok visszajönni soha többet és ahol szembesülnétek saját ocsmányságotokkal és mindennel, amit valaha másokkal tettetek. Saját ketrecetek lenne, mint egy állatkertben. Az emberek bámulnának, megvetnének, ujjal mutogatnának rátok.
Látjátok...mondtam, hogy nincs köztes állapot...egy perc elég volt ahhoz, hogy a semmiből a harag felé mozduljak. Nem tudunk hazudni, hiába próbálunk, egyetlen egy embernek lehetetlen, önmagunknak.
