...2012.február 03.(péntek) is egy sima hétköznapnak indult. A reggeli felkelést eleve elfelejthetjük, mivel abban az időben nem volt általános dolog kimászni az ágyból délután 3 előtt. Még a kimászás is túlzás, inkább csak kinyitották a szemüket és álmosan, nagyokat pislogva nézték a másikat. Kapcsolatukban állandó dolog volt a mosoly. Mosolyogtak, ha látták egymást, mosolyogtak, ha megérinthették a másikat és mosolyogtak akkor is, amikor csak felvillant fejükben a másik arca. A királylány közeli rokonságban állt Csipkerózsikával, így nála a felkelés külön tortúra volt. Hercege nem is erőltette soha, inkább finomabbnál finomabb "ágybareggelikkel" ébresztgette hétalvó kedvesét. Ezen a pénteken is így történt. Gyorsan elrepült a délután és újra este lett. A királylány szerette azokat az estéket, amiket párjával tölthetett és a királyfi is ugyanígy szerette ezeket. Igazából bármi, amit együtt csinálhattak, öröm volt számukra. Nem létezett többé ÉN, csak MI.
Késő estére járt az idő, amikor a királyfi váratlanul meglepte szerelmét egy kérdéssel. Ez nem olyan hétköznapi valami volt, mivel náluk eleve semmi nem volt hétköznapi, ez A NAGY kérdés volt. Letérdelt elé és félve megkérdezte azt, ami már régóta a fejében járt. A királylány először megijedt, nem számított erre, majd közölte a fiúval azt, amit ő is legbelül érzett. Ebben a kérdésben és a rá adott válaszban 8hónap minden érzelme, szeretete, fájdalma, meglepetése, öröme benne volt. Ebben az igenben a jövő van. Ebben MI vagyunk.
...end of part2.