rájöttem.

A szívfájdalom és a lelki terror sok mindenre képessé teszi az embert. Valaki csak ül és magába folyt mindent. Elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában és továbblép, de van, aki a pokolra zuhan...akinek eljön a világvége egy pillanat alatt. "Jajj megint mit mondtam!" "Jajj, megint mit tettem!". Állandó önmarcangolás és hibáztatás. Van, aki ilyen. Én egy középút vagyok. Fáj amit teszek és fáj, amit ellenem tesznek, fáj a gondolata, az érintése, a szavai, mert elhittem már, hogy csak játék volt az egész. Nem gondolta komolyan az elején és ez most jött ki. Mint két kisgyerek, akik elvették a másik játékát. Szorongok. Megfolyt a semmittevés, megöl a gondolat, hogy ezentúl minden reggel egyedül ébredek, este egyedül fekszem...nem jön többé "szeretlek" sms és "hiányzol" hívás... Magamra maradtam azzal a rengeteg érzelemmel, amit eddig neki adtam...nekem nem kell ennyi minden, kinek adhatom oda? Nincs rá szükségem, vegyétek el, vagy dobjátok ki a kukába, de tüntessétek el mielőtt megint olyanra pazarolnám, aki nem érdemli meg. Nyilas csillagjeggyel- akárki, akármit mond a horoszkópra- legyőztek. Itt ülök tátongó sebekkel, üresen, kezeimben a szívem darabjaival. Soha nem törték még szegényt össze, így soha nem éreztem át eddig, hogy milyen érzés is az, amikor egyedül maradsz a tested darabjaival és nem tudod, hogy mi hova is passzol. Lehet ez az élet bosszúja ellenem. Rossz ember voltam, aki rosszat tett és most visszakaptam. Kereshetem a hibákat benne...ahogy magamban is...de nincs értelme. a hibák csak tudatják veled, hogy ember vagy. A kimondott szavaknak viszont súlya van, nem is kicsi. Cipelem őket már egy jó ideje, így tudom miről beszélek. De megéri-e? Megéri-e sírni, bánkódni, szenvedni? Úgy érzem igen. Annak ellenére, hogy TUDOM, hogy semmi nem fog változni. Inkább sanyargatom magam, minthogy őt bántsam...ezért hát...hagylak menni.

A mese rólad szól...a könnyfelhő mögül...

Sosem hittem volna, hogy 26 évesen úgy fogom érezni magam, mint egy 14 éves tini, akit az első éjszaka után kidobott a pasija. Pedig ez van. Hiába, már nem vagyok tini, nem is az első éjszaka után és nem is ő dobott ki, mégis ezt érzem. Az elmúlt 1.5 évben sok minden történt. Jó és rossz dolgok egyaránt. Az első pár nap maga volt a mennyország...az első pár hét maga volt a boldogság...az első pár hónap maga volt az öröm. Aztán jött a megszokás, a zöld szemű szörny, a ki mit ad fel a másikért fejezet és kialakult egy törés. Én döntöttem. Magam mögött hagytam mindent, a családomat, a barátaimat, az életemet. Őt választottam, mert láttam és éreztem a közös jövőt. Vele akartam lenni, minden percet vele tölteni és hajszolni a boldogságot, ahogy egész életemben tettem. Most itt ülök egyedül...remegő kezekkel és írok...a szeretet ünnepe, egyedül, itthon a szüleimnél, magányosan. Nem tudom, hogyan lehet megfogalmazni a lélek gyötrelmét úgy, hogy reális legyen, de szenvedek. A könnyeimben fuldoklom, haldoklom. Isten látja a lelkem, hogy szerettem és még most is rajongásig szeretem Őt. De neki más, más emberek, más helyek fontosabbak voltak, mint én. Küzdöttem ellenük, foggal- körömmel, de most már ideje bevallanom, hogy vesztettem. Egyedül kevés voltam. Nem az én életem, nem engem választott. Kibírtam nagyon sok ígéretet, nagyon sok csalódást és még több...nem is tudom mit. Talán mindent, ami Ő volt. Előbb vágtam volna le a saját kezem, minthogy neki ártsak. Pedig előfordult, hogy muszáj volt, amikor a lelkem már üvöltve lázadt, olyan igazságtalannak éreztem, hogy még Ő vádol engem. Aztán megalázkodtam és bocsánatot kértem, mert hisztizni mertem. Látom a szobám, látom a monitort, de nem látom, mit írok. Ez egy üvöltés. Egy segélykiáltás az élethez. MENTS MEG! Ne engedj el... de nem csörög a telefon, nem jön egy sms sem. Ő elfogadta, hogy vége...én nem tudom. Szenvedek. A testem minden részét őrjítő fájdalom kínozza. Sikítok, kiabálok, csapkodok és semmi. Már nincs kitől bocsánatot kérnem, már nincs, aki szerint feleslegesen hisztiznék. Átadom magam az érzelmeimnek és kiengedek mindent, amit csak lehet. A sírás nem elég. A fájdalom kevés. Olyan testi szenvedést akarok, ami minden lelki bajt elfeledtet. Egyedül vagyok a világ ellen. Egyedül. Az életben. Holtan.

Real life Part 1.

Sok idő eltelt már azóta, hogy errefelé jártam, ha elkezdeném sorolni mi minden történt azóta valószínűleg bolondnak hinnétek. Pedig igazából belegondolva semmi nem történt, ami annyira kiemelkedő lenne.
Az elmúlt pár hónapot a párommal és családjával töltöttem BP-n, abban bízva, hogy végre találok valami "megélhetős" állást magamnak. Nos...kezdjük az elején.

Az első megálló egy budai "szórakozóhely" csak kerthelyiséggel. Nincs semmi alkoholmentes, csak szörp. Pultosként kezdtem, aztán kirúgtak, mert, hogy nem vagyok elég gyors a hely elvárásaihoz képest...nos...ezt úgy kell elképzelni, hogy a legelső napomon 18 óra melót nyomtam le, amibe még a kerítés festése is beletartozott. Az első napok- szokásosan- simán mentek, aztán jöttek a kreált bajok, mint például a lassúság. Ok nélkülinek éreztem ezt az indokot, mivel minden áldott éjszaka halottként értem haza, nem ettem, nem ittam semmit, csak hogy mindenki ki legyen szolgálva.Hát de ennek ellenére elküldtek. Oké. Ugorjunk.
Második állomás BP egyik nagy múltú szórakozóhelye, ami most új fényében "tündököl" újra egyik hidunk lábánál- mint azelőtt. Szintén pultosnak jelentkeztem, mit ne mondjak már a válogatás emberfelettien kemény volt, de valahogy kibírtam és felvettek. Kettő, azaz két napot dolgoztam, utána annyit sem mondtak, hogy szevasz tavasz...hívom őket, smsekkel bombázom a főnököm, de semmi. Még az egészségügyi kiskönyvem sem kaptam vissza. Viszont van egy egyen pólóm...örülhetek magamnak.
Harmadik megálló: több pontból illetve részből álló kocsma- szórakozóhelynek nem nevezhető- a pultos lányok egytől egyik faarcú libák, akik úgy bántak veled, mint újjal, akár egy leprással. Hozzád sem szóltak a napi 9órás műszakban egyszer sem, jelentse ez azt, hogy se jót, se rosszat. Aztán hirtelen jött a főnökasszony, hogy ki vagyok rúgva. WTF? Válasz a miértre: nem dolgozom, csak lézengek és idegesítem a pultosokat. Hát majdnem sírógörcsös nevetésben fordultam le a székről, ahol az egész hely előtt- nem, nem négyszemközt- közölte ezt velem. Most kérdezem én, hogy idegesíthetek valakit, ha nem beszélünk és én amúgy sem ott dolgozom a pultban? Mindegy...nem végzem a munkám...hát szintén hagyjuk, mert nem én voltam az, aki órákat állt, míg mások kint dohányoztak...

A lényeg: a mai magyarországi álláshelyzet 1 nagy kalap sz@r. Eleve találni valamit és eleve valahogy ottmaradni már kész dráma. Nem is beszélve, hogy diplomás emberként kellett ilyen munkákat elvégeznem, csak mert máshova nincs elég gyakorlatom...azt mondom nektek, hogy nagyon fontoljátok meg a sulit, amit majd választatok és főleg majd az állást, amit utána csináltok. Vért kell izzadni mindkét helyen, hogy emberszámba vegyenek majd...
End Part 1.

Tolerancia

“Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.”

A tolerancia számomra egy olyan fogalom, ami szerintem nem létezik. Mindenki azzal jön, hogy ő elfogadja az embereket olyannak, amilyenek, de közben mégsem. Kibeszéljük ezeket az embereket, röhögünk rajtuk a hátuk mögött vagy csak megvetjük őket, ha nem látják. Elfogadom például a nemi identitását valakinek, de nem biztos, hogy a bőrszínével is meg vagyok békélve vagy a "karsztal" , ahová például a gimiben tartozik. Annyi ellentétet lehetne itt felsorolni. Tolerancia nincs, mert vagy teljesen az vagy, egy leszarom típusú, igénytelen ember-mert lássuk be, nem minden elfogadható- vagy nem vagy semmi, mert szintén leszarom típusú, igénytelen ember vagy- olyan ember nincs, aki semmit nem tud elfogadni. Nos, a következtetés, csak arany középút van. Ott eldöntheted, hogy mi az, ami még belefér és mi az, ami már nem. Nem vagyunk egyformák, így egyformán toleránsak sem. Fogadd el, ha egyesek xy zenét szeretnek, xy ruciban lógnak, xy módon viselkednek, de azt ne felejtsd el, hogy lehet másnak pont te vagy a ciki. Add azt, amit te is elvárnál másoktól!

Bizalom

“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.”

Sebezhetőek...nincs szeretet, sem boldogság. Nehéz eldönteni, hogy melyik az igazabb, az erősebb. Én megbízom benned, te megbízol bennem, minden jó, de ha én nem bízom benned, csak te bennem, már totál más a szitu. Onnantól engem te nem érdekelsz. Álarcot hordok, amit te nem veszel észre, mert elvakít az irántam táplált bizalmad fénye. Nem is jössz rá, hogy hülyét csinálok belőled. Kicsit hasonló ez az egész, mint a plátói szerelem. Megtehetsz bármit, nem fogsz érdekelni, csak mosolygok, amit te együttérzésnek veszel. Elvesztél már ott, hogy engem választottál.
Bizalom itt és bizalom ott. Ezek a barátság, a szerelem, a családi kapcsolatok. legfontosabb "helyszín", ahol minimum két ember kölcsönös bizalma mindennek az alapja. Merj bízni a szüleidben, mert ők azok, akik SOHA nem hagynak cserben, bízz a szerelmedben, mert a szeretet ereje mindennél erősebb, bízz a legjobb barátodban, mert ő a másik feled, kiegészít és teljessé tesz! Ne pazarold el, ha felfedezted azt a csodát, hogy bízol és bíznak benned. Ritka kincs, védd meg.

Felelősség

“Igaz, az ember nem felel felbukkanó vágyaiért, gondolataiért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett. De ha a madarak fészket is vernek az eresz alatt, ott élnek, szaporodnak, azért már az ember is felel. Mert beleegyezett.”

Emberi érzés vagyok, egy a sok közül, de mégis különleges és ritka. Éreztetem magam, ha már kialakult az ösztön általam. Figyelek mindenre és mindenkire egy egész emberi életen át. Különleges vagyok, mert ellenségem az önzés, a félelem, a kísértés és még sok más, ritka vagyok, mert általában legyőz az önzés, a félelem és a kísértés. Sokakban természetüktől fogva élek, még többekben egy apró szikrámat sem találni meg. Egy anya, egy jó anya a legerősebb és legszilárdabb támaszpontom, egy drogozó, alkoholista tini pedig a leggyengébb. Az emberek minden döntésében szerepet játszom, HA eszükbe jutok. Ha igen, megfontoltak, ezáltal magabiztosabbak lesznek, ha nem akkor felőrölik saját magukat. Vegyetek észre magatokban, mert sokszor csak én tudok segíteni!
Ne nyomjátok el, ha megérzitek a FELELŐSSÉG érzését! Ott van bennetek, használjátok, azért van. Felelősséggel többre mentek, mint az orosz rulettel. Gondolkodj ésszerűen, élj felelősségteljesen!

Gyűlölet.

Meddig képes egy emberben élni az a kényszer, hogy mindennél és mindenkinél jobban és erősebben GYŰLÖL valakit? Egyáltalán milyen fokú ellenérzéstől számítunk valamit gyűlöletnek? Ha megbánt, átgázol rajtad, "kidob a szemétbe" és még mindennek tetejébe őt sajnálja mindenki, mit érzel? Dühöt. Később kinyílik az ártatlan kisvirág és sorban veszíti el az álarcait. Az emberek megismerik és úgy hagyják el szépen sorban, ahogy azt p tette velük vagy éppen másokkal. Később ez a folyamat leáll és csak a VAKOK maradnak neki, akik azt hiszik, hogy szereti, kedveli vagy bírja őket. Tévednek, tévedtek. Én négy évig éltem ebben a hazugságban. Négy évig rezzenéstelen arccal ölelt át együttérzően, ha sírtam, nevetett, ha én is nevettem, fogta a kezem, amikor a szakadék szélén álltam. Aztán egyszer elengedte és hagyott leesni. Dühös voltam, nagyon dühös. Az időben bíztam és magamban, abban, hogy történjen bármi én akkor is visszamászok arra a falra, mert az én helyem van fent és övé az előmelegített sütő odalent. Felmásztam, révbe értem, de a harag nem múlt el, nem csillapodott, sőt, ha lehet, még erősebb lett. Addig érlelődött bennem minden érzés vele kapcsolatban, hogy már a neve említésétől is elkap a remegés és törni- zúzni tudnék. BŰNÖS VAGY és mégis minden éjszaka nyugodtan alszol. Minden napodon mosolyogsz, mert minden percedben hazudsz. Ez az életed. Ahány ember, neked annyi lényed van. Azt hittem ismerlek, tévedtem, ő azt hiszi ismer, téved. Írom e sorokat és töltődik bennem az adrenalin... ahogy a karmában hiszel, azt kapod, amit másoknak adsz. Jelen esetben adtál. Jelen esetben visszakapod. Nem, soha nem lesz vége. Megvárom azt a pillanatot, amikor megint a félelmeidbe menekülsz és lecsapok. Ott leszek a gondolataidban, a fejedben. Az őrületbe foglak kergetni azzal, hogy létezem. Erősebb vagyok nálad, te is tudod. Idő kérdése és elbuksz, hiába gyűjtöd folyamatosan magad mellé a katonákat, kevés vagy. Bár minek is írom ezt le, hiszen tudod jól, magadat csak ismered. Gyűlöllek és a "véredet akarom". Mint ahogy azt Klaus akarná...:)

Spring edition.

Túl sokat gondolkodtam ma azon, hogy miről is írjak. Rájöttem, minél többet agyalok rajta, annál biztosabb, hogy sablonos vacak lesz. Írhatnék én is a kedvenc zenémről, könyvemről, okoskodhatnék minden egyes bejegyzésben, osztogathatnék tanácsokat, szitkozódhatnék dolgokon, de kérdezem: minek? Hiszen senkit nem érdekel. Hozzáteszem engem se. Nincs is kedvenc könyvem, filmem se igazán, okoskodni fárasztó, tanácsért meg fordulj a háziorvosodhoz illetve gyógyszerészedhez. Ha már ennyit gondolkodtam azon, hogy miről ne írjak, mégiscsak sikerült flegmulni. Általában nem rám jellemző eme becses tulajdonság, nem is értem mi történhetett...Igazából az van, hogy túl sok minden van. Tavasz féllábbal, napsütés all time, szerelem on, happység, vidámság, no depression. Igazából túl jól vagyok ahhoz, hogy rosszul legyek. Értitek. Vannak napok, amikor csak mosolyogsz és örülsz mindennek, amikor ha átmenne rajtad egy kamion, akkor is nevetnél. Bonyolult női logika ez megint. Tényleg, szerintetek tényleg bonyolult a nők gondolkodásmódja, vagy ez csak egy megszokott szleng? Inkább az utóbbi...nőnek lenni kiváltság, pasinak lenni fárasztó. Amíg én teljesen tisztában vagyok a fejemben dübörgő száz és ezer gondolattal, addig ők arra sem tudnak odafigyelni, hogy nem tesszük be a mosógépbe az üvöltően fekete ruhák közé a barátnőnk fehér, csipkés fehérneműjét. /Bocsi Kicsim, ezer puszi érte, hogy felhoztam. *.*/ A lényeg, a lényeg: komplikáltságunk áldás inkább, mint teher.
Éééééééés, megint elkanyarodtam onnan, hogy...nem is volt témám. Nézelődöm ki a fejemből, Bambim- törpenyuszkóm- éppen Stendhal Vörös és feketéjét zabálja, melegem van, hiányzik Babum és még az a különös betegség is rámjött, hogy tanulni van kedvem. Valami újat. Hihetetlen./Bambiiiiii!!!!Szétrágott egy csomag pézsét.../ Nyahh...úgy néz ki meg kell nevelnem a kölyköt, kiviszem vágtázni egyet az udvarra. BB.

This is me.

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.

Én rendelkezem mindenemmel –

a testemmel és annak minden mozdulatával;

az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;

a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;

az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;

a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;

a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;

minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.

Én én vagyok, és így vagyok jó.

Nincs mit hozzáfűznöm.Virginia Satir <3

My song.

Kommentár nélkül. Csak hallgasd. Az enyém.

Broken heart.

Az elmúlt napokról egy az egyben elmondható, hogy az érzelmi küszöböm netovábbját súrolták. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor választanom kell két olyan része közül az életemnek, amik nélkül nem is lehet létezni. Az egyik a családom, a másik a szerelmem.
Nem gondoltam volna, mégis itt van az a pillanat...a sztori a következő: vagyok ugyebár én, kereszttűzben a szüleim és a párom között. Egyiküket sem akarom elveszíteni így hát őrlődöm, hogy jobbra vagy balra forduljak. Bebizonyosodott, hogy mindkettő nem megy. 250km távolság van a két életem között, ezt sem érzelmileg, sem anyagilag nem lehet kibírni. Gondolhatjátok, hogy: 1- igen persze 25 éves vagyok, egyszer ki kell repülnöm itthonról- jogos, de olyan helyre repülni, ahol nincs munkád, így megélhetésed sem, kicsit már bonyolultabb. 2- fontos a szerelem, hiszen az a jövő- tény, viszont egyik pillanatról a másikra elhagyni azokat, akik örömben és bánatban veled voltak, hát az "kicsit" fájdalmas.
Döntések, döntések, döntések...semmi más értelmük nincs, csak, hogy valakinek bánatot okozzak velük. Tépjem ki a szerelmem szívét, azzal, hogy elhagyom, vagy romboljam le a szüleim világát azzal, hogy úgy költözöm el, hogy ezentúl alig fognak látni. Két rossz közül nem tudom melyik a kevésbé rossz, melyiket élem még túl és melyik lenne végzetes csapás. Úgy érzem mindkettő. Nem tudok, képtelen vagyok két tökéletes életből a jobbat választani. Nincs is jobb, egyformák. Ugyanolyan fontosak, az életem alapkövei. Mintha ezentúl levegő, vagy víz nélkül kellene élnem.
Menekülök...keresem a harmadik variációt, de nem találom. Hol van az a pont, ami mindkét félnek jó? Én nem számítok. Az ő boldogságuk a legfontosabb. Ha őket mosolyogni látom az én lelkem is kivirágzik. Nem akarok hervadt virágokat, nem akarok szürke szivárványt. Őket akarom így, egyszerre.

Ti kértétek Part 2.

Az, hogy a téma mennyire aktuális- "a magyarok negativitása" -, nehéz megmondani. Én, a magam kis 25 évével, úgy látom, hogy maga a magyar nép/nemzet a gyökereitől fogva negatív és elégedetlen. Nem látunk túl a számunkra rossz dolgokon, azt hisszük nekünk van a legsivárabb sorsunk ez egész világon, nem érezzük át a közösségi szellemet, a mentalitást. Gyávának tartom magunkat. Olyan embereknek, akik szidják honfitársaikat, politikusainkat, egészében véve mindent, azt, hogy nincs az országban munka- ha dolgozni akarsz és nem válogatsz, teszel azért valamit, hogy legyen, nem csak nézel ki a fejedből, LESZ, még ha nem is álmaid netovábbja, de lesz. Kevesled a fizetésed- ha egy minimálbéres állást nézünk, mert tegyük fel dolgozol, mert AKARSZ, akkor a jelenlegi 93.000 ft-ból /netto 65.000 kb./ szűkösen, spórolósan de eléldegélhetsz. Lejjebb kell adni az igényekből vagy a megszokottból, másoknak még ennyi sem jut. Lázadozol otthon, a négy fal között O.V. ellen, miért? Nem elég a hétköznapi stressz? Ha a fejeden állva forogsz a szoba közepén, akkor sem változtathatod ezt meg. Olyan nálunk, hogy összefogás nincs, ismételten gyávák vagyunk. Jogosan. Féltjük azt, ami még megvan, nehogy attól is megfosszanak. De akkor minek szitkozódni? Álljunk össze és nyilvánítsunk véleményt vagy üljünk le és hallgassunk.
A gyávaság mellett híres tulajdonságaink a következőek: kárörvendőek vagyunk- ha másoknak rosszabbul megy, kiröhögjük, ha nekünk és kiröhögnek, mártírkodunk. Soha nem elég, ha nincs semmink, kellene valami, ha van, több kell, ha sok van, annál is többet akarunk. Nagyotmondás, mielőtt beszélsz, gondold át kétszer (ugye 47,000 forintos bácsi?). Hazugságok, éjjel, nappal, reggeltől, estig. Állandó miértek, de megkeresni a választ, ha nem kapjuk meg rögtön, az már luxus. Kitartás nuku, szenvedésre való hajlam maximális.
Mikor jön már el az az idő, amikor igenis együtt, mint magyar nép, össze tudunk fogni és küzdeni tudunk a céljainkért, az álmainkért? Amikor nem az bélyegzi meg az embereket, hogy a piros vagy a narancssárga az aktuális kedvenc színük, hanem az, hogy küzdenek? Mint, ahogy küzdöttek anno a '48-as vagy az '56-os forradalom idején is. Együtt, egymásért. Ha lehetne három kívánságom ez lenne az egyik...szeretnék egy olyan országban érett felnőtté válni és egyszer majd családot alapítani, ahol nem kell állandó rettegésben élnem. Nem kell félnem a holnaptól, a jövőtől. Én csak ennyit szeretnék, de egyedül kevés vagyok, így el is surran ez a gondolat és átveszi helyét a megszokott. Vajon találok rendes állást? Ki tudom fizetni az albérletet ebben a hónapban? Lesz mit ennünk a hónap végéig?

Contrasts.

Sokan vagytok, sőt még annál is többen, akik szerint két szerelmes csak akkor passzol igazán össze, ha hasonló az érdeklődési körük, a nézeteik, a hobbijuk, a baráti társaságuk. Szerintetek tehát MI nem illünk össze. Valóban nem. Ha Ő a fehér én a fekete, ha Ő a jó én a rossz, ha Ő a színes én a színtelen. Mások vagyunk, ellentétesek, de összetartozók.
Különböző az egész világunk, különbözőek a lakói, de mi ketten, itt is és ott is egyformán állandóak vagyunk. Nincs szükségünk hatalmas tettekre, kimondhatatlan szavakra, felerősített érzelmekre, csak egymásra. Nem kellenek tettek, szavak, érzelmek, csak egy pillantás. Egy pillantás, amiből te is megtudod, hogy igen, ez valós és megtörhetetlen. Harcolhattok ellenünk, küzdhettek féltékenységből, haragból, ellenszenvből, amiből csak akartok. Veszíteni fogtok. Véletlenek nem léteznek, okkal vagyunk egymásnak és okkal vagyunk egymásért. Kéz a kézben, mosolyogva nézünk vissza rátok, a múltra, ahol röghöz kötötten éltek és léteztek. Mi továbbléptünk. Sziasztok.

"Will you marry me?" part 2.

...2012.február 03.(péntek) is egy sima hétköznapnak indult. A reggeli felkelést eleve elfelejthetjük, mivel abban az időben nem volt általános dolog kimászni az ágyból délután 3 előtt. Még a kimászás is túlzás, inkább csak kinyitották a szemüket és álmosan, nagyokat pislogva nézték a másikat. Kapcsolatukban állandó dolog volt a mosoly. Mosolyogtak, ha látták egymást, mosolyogtak, ha megérinthették a másikat és mosolyogtak akkor is, amikor csak felvillant fejükben a másik arca. A királylány közeli rokonságban állt Csipkerózsikával, így nála a felkelés külön tortúra volt. Hercege nem is erőltette soha, inkább finomabbnál finomabb "ágybareggelikkel" ébresztgette hétalvó kedvesét. Ezen a pénteken is így történt. Gyorsan elrepült a délután és újra este lett. A királylány szerette azokat az estéket, amiket párjával tölthetett és a királyfi is ugyanígy szerette ezeket. Igazából bármi, amit együtt csinálhattak, öröm volt számukra. Nem létezett többé ÉN, csak MI.
Késő estére járt az idő, amikor a királyfi váratlanul meglepte szerelmét egy kérdéssel. Ez nem olyan hétköznapi valami volt, mivel náluk eleve semmi nem volt hétköznapi, ez A NAGY kérdés volt. Letérdelt elé és félve megkérdezte azt, ami már régóta a fejében járt. A királylány először megijedt, nem számított erre, majd közölte a fiúval azt, amit ő is legbelül érzett. Ebben a kérdésben és a rá adott válaszban 8hónap minden érzelme, szeretete, fájdalma, meglepetése, öröme benne volt. Ebben az igenben a jövő van. Ebben MI vagyunk.
...end of part2.

"Will you marry me?" part 1.

"...Az úgy volt, hogy minden előzmény nélkül letérdelt elém HAJNALBAN-igen,fontos a napszak is :")- és kijelentette,hogy nem viccnek szánja a következő kérdését és,h tudja,h én még korainak fogom tartani,de hozzámennék-e majd egyszer feleségül.:$ és hát nézett rám azokkal a boci szemeivel...na most úgy ki tudna is-HA AKARNA,mert nem akartam-nemet mondani.*.*..."


Hát igen...érdekes dolgok jöhetnek az ember életében. Leírni is fura, nem csak belegondolni, hogy menyasszony lettem. Ez kiderülhetett számotokra is a fentebbi rövid, tömör, és kifejezettem fészbuk szlengben írt, ám nem kimondottan tartalmas élménybeszámolóból. Amennyiben ezzel elégedett is vagy, vagy momentán hidegen hagy oder szimplán nem szereted a nyálas dolgokat, most ikszelj ki, mert a következő sorokban több lesz a "romántika", mint az Elfújta a szélben.

Most jönne az, hogy hatalmas számokkal ideírom, hogy melyik napról is beszélünk pontosan, de a borzalmas memóriámnak hála, eskü az égre, hogy elfelejtettem. Ez miatt meg is lehet kövezni, de inkább kérek egy kis segítséget... csak, hogy tartani tudjuk a formalitást. Szóval a BIG DAY: 2012.február 03.(péntek) hajnali 2 óra 22 perc/Jézusmáriaszentjózsef,az már 1 hete volt!*.*/

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy szőke, kicsi királylány. Sok éven keresztül bolyongott, keresgélt, de nem talált magának megfelelő királyfit. Jöttek mentek a hercegek, telt múlt az idő, de újra és újra egyedül maradt. Egy újabb magányos, nyári reggelen fontos döntést hozott. Megváltoztatta az életét, nem tervezett többé előre, nem számította ki, mint addig minden nap, hogy mi is fog vele a jövőben történni, egyszerűen csak felkelt és 24 év óta először SPONTÁN viselkedett. Elutazott a messzi Budapest városába, ahol két legjobb barátnője várta sok-sok izgalmas, érdekes és teljesen új dologgal. A változás másnapján, egy forró, júniusi, csillagos éjszakán találkozott először Vele. Olyan gyorsan lépett be az életébe, amilyen gyorsan azt a bizonyos döntést meghozta előtte nap. Furcsa volt a hely, a helyzet, a társaság és Ő is. A királylány nem igazán foglalkozott ezzel a herceggel, mert addigi ismeretei szerint az "efféle" királyfik sokkal inkább előnyben részesítik az egyszerű lányokat, akik nem méltók a királyi cím viseléséhez és a magafajta leányban is csak a külsőségek érdeklik, nem az igazi értékek. A történet itt véget is ért volna, ha a királylány aznap nem tér vissza önmagához és nem kér bocsánatot a királyfitól egy bizonyos eset miatt, DE, mivel ezt megtette, önkéntelenül elindított valamit, ami immáron 8hónapja tart. Felkeltette a fiú érdeklődését, aztán a második találkozásukkor még annál is többet, felébresztette a mélyen, még saját maga elől is elrejtett érzelmeit. Elindított egy lavinát, ami mindkettőjüket pillanatról pillanatra lökött bele az ismeretlenbe és ezzel együtt a félelembe is. Nem tudták mit merhetnek megmutatni és mit rejtsenek el, mi az, ami fontos és mi az, ami nem. De végül, a szálak kusza forgatagából megszületett ez a mese, illetve az előzménye, a közel 9hónapja tartó őszinte szerelem és a jelenlegi végkifejlet, maga a lánykérés...
...end of part 1.

Ti kértétek Part 1.

Feltettem a kérdést egy közösségi oldalon, hogy miről is írjak ma. Nos, megszavaztuk azt, hogy legyen egy jelenkori probléma, vagy nevezzük inkább divatnak, esetleg szükséges rossznak? A téma mindenesetre testünk megváltoztatása többek között minden, ami mű.
XY évvel ezelőtt megszülettünk valahogy. Van aki kopaszkán, van, aki sok hajjal, sírósan, vagy csendesebben, de kaptunk egy testet, ami idővel meghatározóvá vált. Állandósult és kifejezést mutatott annak, hogy milyenek is vagyunk mi, a magunk egyszerű, természetes valójában. Aztán teltek múltak az évek és jöttek a plasztikok- implantátumok, körmök, hajak, fültágítók stb.- és jött velük a divat is, ami talán a legmeghatározóbb. Ha most megkérdeznétek tőlem, hogy szerintem mit is jelent divatosnak lenni, azt válaszolnám, hogy legyen szép bőröd, szép hajad, szép alakod, öltözz választékosan és csinosan, legyen a dolgokról háttértudásod is, ne csak csacsogj össze- vissza, lényegében legyél egy ésszel feltöltött Barbie- baba. DE: kit alakított a természet alapból ilyennek? Ki az, aki reggel felkel és úgy mindenestül lepipálja a fél világot, főleg a kifutós modelleket? Ugyebár ilyen ember nincs. Bolond, aki úgy gondolja, hogy ő úgy jó, ahogy van, mert akkor magának hazudik. Manapság nem létezik lány alapvető szépítő szerek nélkül. Szó ne érje a dolgokat én ezt egyáltalán nem ellenzem, sőt. A lényeg viszont azon van, hogy honnantól eshetünk át a ló másik oldalára, mikortól számít valami túl műnek és meddig lehet még álcázottan is természetes. Álcázottan természetes- általam alkotott definíciója szerint- az, ami még pont annyira mű, amennyire szükséges. Egy jól megválasztott hajszín, egy visszafogott, de hozzád illő smink, egy stílusosan szép műköröm, bármennyire is plasztik, szép. Ennyi.
Viszont: ha telemázolod a képed mindenféle márkás pacsulival, nyolc féle színben pompázik az irtózatosan rosszul feltett póthajad, a körmeid hegyesre és húsz centisre vannak megművelve, a természet ajándékaként, vagy a doktorok kezei által adományozott melleid kilógnak a felsődből és mindezekre külön- külön, vagy együtt még rá is teszel egy tükörben pózolós mobil fotóval, hát én megmondom neked, ha más már sajnos nem teszi, hogy ez GÁZ. A szépség, sajnálatosan közlöm, nem itt kezdődik. Ezzel maximum azt éred el, hogy 25 éves korodra a boltban való vásárláskor alaptermék lesz a kosaradban a ránctalanító és bőrfeszesítő krém, valamint, ha pénztárcád engedi, a botox és a szilikon.
Én azt mondom, hogy lehetőség szerint fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. A hajszínedet visszafestetheted, ha nem tetszik, de a plasztikázott mell/bőr, ha ki is szedeted az implantátumokat már soha nem lesz ugyanolyan. Pláne egy orrműtét, ahol nincs mit visszacsinálni. Ha nem megy, mert egyszerűen nem, akkor se mutasd magad olcsó, útszéli örömlánynak. Az önbizalmi kérdéseknél ez csak nagyobbat lök rajtad igazából lefelé, mint pár pasi kommentje egy- egy képed alatt, akik gondolatban- miután elvonatkoztatnak a látványtól, vizuális típus révén- igazából annyira sem értékelnek, mint egy döglött halat. Bemagyarázhatod magadnak persze, hogy te igenis így vagy szép, így menő vagy, sok pasinak bejössz, blablablablabla....üres, gondolkodás nélküli valami. Mindenki tudja, hogy a nők legnagyobb kritikusai szintén a nők. Pasinak lenni könnyű, nőnek lenni kiváltság.

celebrities tipp mix

Olvastam egy "másik" internetes oldalon, hogy a fiatalok és úgy egyébként a legtöbben, akik ikonként is felnéznek egyes sztárokra hajlamosabbak megfogadni az ő tanácsaikat a legtöbb hétköznapi témában, mint ha mondjuk egy barátjuk vagy egy szülőjük tanácsát kérnék ki. Vicces sztori, de igazából kivételesen én is egyet értek ezzel. Ha Justin Bieber ma azt mondja, hogy a drog ciki- ami igaz - akkor másnapra akár több ezer "fanja" is képes lehet lecikizni egy füves cigit, amit előtte nap még talán pont menőzésből szívott el. Érdekesek vagytok ti fiatalok, de ha JB kell a józan életetekhez, akkor Ő kell.
Nézzünk néhány akárhol fellelhető celeb- tippet:

Kristen Stewart: Tudd elviselni a kritikát!

"Öt perc alatt nem lesz belőled nagymenő, muszáj türelmesen gyakorolnod/figyelned/tanulnod és újra és újra elölről kezdeni mindazt, ami nem sikerült tökéletesen. És ne feledd, mindig lesznek, akiknek nem tetszik az, amit csinálsz."

Bizony Miss Stewart-nak igaza van. SOHA nem tudsz mindenkinek megfelelni. Kínozhatod magad, sírhatsz végig éjszakákat, mert speciel lecikiztek a suliban, dühönghetsz, magadba fordulhatsz, de nem. A lehetetlen igenis létezik, mégpedig itt, ebben a témában. Nem létezik olyan, hogy tökéletes karrier, tökéletes szerelem és nem, tökéletes élet sincs. Kiábrándító, viszont van ellenszere, mégpedig Te magad! Veszel egy nagy levegőt, felállsz, újrakezded és felmutatod a középső ujjad. Mint ahogy a híres mondás is adja: "Haters make me famous!".

Miley Cyrus: Találj magadnak egy segítőt!

"Ez lehet egy kortárs, de legjobb esetben olyan emberke tud igazán segítségedre lenni, aki tapasztaltabb nálad és már keresztül ment azokon a buktatókon, amikkel te még csak most ismerkedsz!"

Nehéz beismerni - gondolhatjátok-, de jelen esetben nem léteznek jobb tanácsadók, mint a szülők. Lehet, hogy azt hiszitek most MÉG, hogy ők más világban nőttek fel, nem értenek a trendi cukimukiságokhoz és a világrengető problémákhoz, ami részben tény. Ők egy korrektebb, stabilabb és legfőképpen család- és szeretet centrikusabb korban cseperedtek. Ezt soha ne felejtsd el. Tisztábban látják azt amiről neked még igazából halvány lila gőzöd sincs- ahogy mondani szokták- takarod, de látják, rejtegeted, de észreveszik, titkolod, de rájönnek, mert a szüleid. Nem lenne egyszerűbb megosztani velük a problémáidat és tanácsot kérni, mint butábbnál butább cselekedetekbe hajszolni magad?

Adele: Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy.

"Tudom magamról, hogy énekesnő vagyok, nem divatikon. Nem a Vogue vagy a Playboy címlapjára vágyom, hanem a Rolling Stone vagy a Q magazinéra. Nem bánom, hogy nem vagyok nádszálkarcsú, mert imádom a kaját és utálok sportolni."

Nos, Adele üzenem, hogy én is imádom a kaját és lusta is vagyok, mégis nádszál. De ez van, genetika. A lényeg, hogy...az a lényeg, amit mondtál. Ott keress magadnak sikert, ahol képes vagy rá és ahol el is éred. Felesleges futni egy olyan szekér után, ami úgysem vesz fel. Jelen esetemben például ez az éneklés. Bármennyire is szeretném, hogy legyen hangom, nincs, ennyi. Nem is erőltetem, inkább írok, rajzolok és modellkedem. Én ezt kaptam, Te valószínűleg mást. Keresd meg magadban és szabadítsd ki!