csak fáj.

Újra és újra ugyanazok a dolgok ismétlődnek...ha egyszer nagyon jól érzem magam,akkor jön valaki,vagy valami,aki/ami megint visszaküld a nullára. Mi értelme van felállni,ha úgyis megint ugyanaz lesz a vége? És ne mondjátok,hogy nem...mindenki élete más,mindenki másként él meg dolgokat,máshogy kezelitek a rosszat és másként élitek meg a jót. Nem láttok bele a fejembe,nem gondolkodtok az én nézeteim szerint,így nem tudhatjátok azt sem,hogy ha én azt mondom elég volt,akkor az ott és akkor annyi.
Éveken át próbáltam legyőzni ezt a negatív szemléletet és előítéletek nélkül állni a dolgokhoz,de mindig, újra és újra belátom,hogy nem megy...akármennyire is próbálom nem tudok az a tipikus "szarokbeleazéletbeésszarokrádis" ember lenni. Szeretek segíteni másokon,ha tudok,szeretek ott lenni,ha kell és támogatni,ha már ti is úgy érzitek,h vége. Úgy látszik nekem ez jutott,azért élek,hogy másokat megpróbáljak jobbá tenni. Ez így nagyon szép dolog lenne,de sajnos nem igaz...akárhányszor csak adtam,támaszt nyújtottam vagy önzetlenül szerettem mindig én jártam rosszul. Annyiszor és annyian eldobtatok már,vagy csak csúnyán kihasználtatok...és a legtöbbetek észre sem veszi ezt,nem látja,hogy mennyire fáj,hogy legszívesebben ordítanék,de nem teszem,hogy azzal se ártsak nektek.
Tegnap még azt éreztem érek valamit,talán kicsit többet,de ma megláttam,hogy nem...te is csak egynek kezelsz a sok közül. Egyszer azt mondtad szeretsz,de már nem tudom,hogy igaz volt e. Te igazi vagy egyáltalán? Miért vagy itt,ha mégsem kérsz belőlem? Mit akarsz még?

tavasz.

Mindig jó érzés,amikor az ember képes maga mögött hagyni dolgokat,új fejezetet nyitni az életében,új emberekkel körülvenni magát és új célokért élni. Ilyenkor úgy érezzük,mintha újjászülettünk volna egy másik,teljesen új világba. Néha mi okozzuk magunknak ezt a változást,néha magától történik meg,de mindenképpen jó. Velem is megtörtént ez nemrégiben és most jutottam el oda,hogy minden tekintetben múltként tudom kezelni. Újrakezdtem és mondhatom,hogy boldog vagyok,újra tudok nevetni és ami a legfontosabb,szeretni.
Mindig mindenki úgy ismert,mint azt az embert,aki a végletekig küzd valamiért és soha nem adja fel,ez történt most is. Küzdöttem azért,nem keveset,hogy visszakapjam a saját életem. Nem,ez rossz kifejezés,ez nem a sajátom,mert soha nem volt ilyen. Most úgy érzem sokkal jobb.
Visszakaptam nagyon sok régi barátot és szereztem nagyon sok újat. És persze megmaradtak a kitartó régiek is,akik annyi mindent átéltek már velem és annyi minden rossz dolog után sem hagytak el. Boldoggá tesz maga a tudat,hogy van kihez fordulnom,van kinek segítenem.
Köszönettel tartozom neked Zsú,aki mellettem voltál végig,amíg nem tudtam önmagam lenni,amíg nem tudtam élni,támaszom voltál éjjel-nappal. Köszönöm neked Viki,aki elviselted az állandóan kitörő égető haragot,amit a legtöbbször a te nyakadba zúdítottam,az állandó hangulat ingadozásokat,a gonosz és bosszúért kiáltó fájdalmas megnyilvánulásokat. Köszönöm neked Johnny,aki még a távolból is erőt sugárzol,miattad nem adtam fel soha. Remélem jól vagy,nagyon hiányzol. Köszönöm neked Roli,aki még viszonylag új vagy az életemben,de mindig mosolyt csalsz az arcomra és megvigasztalsz ha éppen arra van szükségem. Őszintén és feltétel nélkül szeretlek titeket. Köszönöm,hogy itt vagytok és vigyáztok rám.

interjú a vámpírral.

"Halandó voltam,amíg meg nem kaptam halhatatlan csókodat."
Sötét gondolataim vannak,manapság egyre több és több...ilyenkor a legjobb szintén sötét filmeket nézni,valami túlvilágit,ami kiragad ebből a hagyományos földi mocsokból,ahol nap mint nap kötelező élni. Nem szeretem ezt a világot,lehet,hogy én vagyok túl álmodozó,vagy túl más,de ez nem nekem való hely. Nagyon sokszor érzem azt,hogy el vagyok tévedve. Valahol rossz irányba fordultam,amikor a leendő életem felé kellett haladni azon a bizonyos úton. Nem érzem magam idevalónak...és sokan szintén ezt is éreztetik velem kapcsolatban. Nem vagyok közéjük való,mert ők is tudják,érzik,hogy más vagyok. Igazából hozzám hasonló természetű emberrel mégcsak nem is találkoztam...többen azt hiszik ismernek,de még csak az alap dolgokat sem tudják rólam,sokan ismernek valamennyire,de ez nekem semmit nem jelent,páran ismernek egész jól,de ez nekem szintén semmi,néhányan...4-5-6 ember egészen sokat tud rólam,ők már jelentenek nekem VALAMIT,hiszen barátok...legalábbis azt hiszem...és van 1-2-3 ember,akiért az életemet is odaadnám. Ők a minden és pont. Annak ellenére,hogy általában mellettem senki nem marad meg hosszabb távon,magyarázva az előbb---> nem tudják hova tenni a jellemem,a viselkedésem---> ők talán már nem hagynak el. Viszont semmit sem szabad elkiabálni,tanultam a hibáimból.
Visszatérve a címre...Interjú a vámpírralt nézek. Számomra tökéletesen megfelelő világ lenne ez. Eltekintve a vámpíroktól és nézve magát a kort...fájdalmasan kapaszkodok valami olyanba,ami már a múlt és sosem jön vissza. Ilyen világot szeretnék,ahol nem érezném ezt,amit itt és most,otthont akarok magamnak. Ez viszont butaság...az ember olyan lény,amely képes alkalmazkodni,csak idő kérdése. Ha ember vagyok nekem is sikerülni fog...de mi van ha nem?
"Harcban állok mindennel,így volt ez mindig."

end.

Sok sztorival vagyok még adós,de sok minden történt mostanában,amiért muszáj volt meghoznom ezt a döntést. Azt ígértem,hogy a blogban az életemről olvashattok majd,pontosabban a múltamról. Most viszont ezt a sorozatot megszakítom,lezárom az eddigi történetet,pont azzal,amit az utolsó bejegyzésben olvashattatok...
Vége lett ennek a "legendás" barátságnak és így vége lesz a blognak is,mielőtt elkezdődött volna benne a közös életünk. Ez így van rendjén. Reményteli és boldog pillanatokról kéne írnom a következő részekben,de úgy érzem,hogy ez a jelenlegi érzelmeim alapján lehetetlen. Most csönd van és hideg,magányosság,egyedüllét és tél. Imádom a telet,a havat...de ez a tél más,mert ez bennem van,megfagyasztotta a szívemet és az összes más dolgot is,jégcsapok csüngenek mindenhonnan.
Hogy bánt e ez az egész? Nem. Mindketten tudtuk már egy ideje,hogy ez lesz a vége,ez meg fog történni. Bűn lett volna még ennél is tovább halasztani. Jelenleg csak haragot érzek. De minden érzelem múlandó, így ez is csak ideiglenes állapot. Amint újra tavaz lesz, elolvad ez a jégcsap is.
Úgy érzem,hogy a blogot ennek ellenére nem törlöm,mert ami benne van,mind igaz és mind én vagyok/voltam. Lezártam jelenlegi állapotát,a továbbiakban szeretném a hagyományos dolgok szerint folytatni és az elmúlt hetekhez viszonyítva többet írni.

7

Tudom,tudom,jó régen írtam és ezért utólag is bocsánat,de most igyekszem bepótolni a lemaradást.
A középsulis éveknél tartottam...menjünk is vissza újra oda.
Most átgondoltam azt a négy évet,azt,hogy mi maradt meg belőlük,mire gondolok vissza szívesen...arra jöttem rá,hogy úgy igazából semmire.A tanárok eltűntek teljesen,semmi közöm hozzájuk,ahogy az osztálytársak nagy részéhez sem,sőt,még az ottani barátaimhoz sem.Úgy,ahogy voltak eltűntek teljesen.Egyetlen egy ottani barátnőmmel beszélgetek még néha,de az ő élete és az enyém is másfelé indúlt el azóta.Kimondhatom,hogy már nem vagyunk barátok,nem is ismerjük a másikat.
Azt szokták mondani,hogy a gimi meghatározó 4 év egy ember életében...hát nekem nem osztott,nem szorzott,megcsináltam,mert meg kellett,de ennyi.Nem lettem tőle pozitív dolgokkal gazdagabb,maximum csak az ellenkezője.
Sok apró dolgot el lehetne még itt mondani,de úgy érzem nincs értelme...inkább ugorjunk...
A középsuli után,vagyis még közben,felvételiztem ugyan különböző egyetemekre,de akkor még nem sikerült egyik sem,így egy OKJ-s tanfolyamot választottam Zalaegerszegen.Ez megint csak olyan tipikus nesze semmi,fogd meg jól dolog volt.Egyetlen előnye,hogy kegyetlenül az emberbe tolták az angolt,az összes tudásom innen származik,hiába tanították elméletben már előtte 4évig...
Az 1éves tanfolyam után elkezdtem egy újabb,újságírói sulit Székesfehérváron.Na erről a 2évről végre elmondhatom,hogy igenis VOLT értelme.Na de nem tanulás szempontjából,ne értsük félre egymást,hanem tapasztalatilag és érzelmileg egyaránt.Rengeteg jó élménnyel gazdagodtam ott.A kezdeti nehézségek után-új hely,új emberek-már játék volt az egész.Élveztem minden napot,amit ott tölthettem.Hogy miért is?
Életem legjobb barátját ismertem meg itt,aki azóta is olyan számomra,mintha a testvérem lenne,sőt...több annál.Ő nekem minden,amit egy ember csak kívánhat,például akkor ha magányos,ha szomorú,ha boldog vagy,ha bármilyen érzelem túlbuzog benned.Ő az akivel bármelyiket meg lehet osztani bármikor.Ha kell felhívhatod az éjszaka közepén,vagy elrángathatod vásárolni amikor éppen kedved van, ha boldog vagy veled együtt örül,ha szomorú vagy,akkor veled együtt sír.Leírhatatlan mindaz az érzelem,amit kivált belőlem...az önzetlen szeretet,ami ő maga...amit mindig is kerestem.Köszönöm,hogy már 4éve itt vagy velem.Nina.(L)
...folyt.köv.