Gyűlölet.

Meddig képes egy emberben élni az a kényszer, hogy mindennél és mindenkinél jobban és erősebben GYŰLÖL valakit? Egyáltalán milyen fokú ellenérzéstől számítunk valamit gyűlöletnek? Ha megbánt, átgázol rajtad, "kidob a szemétbe" és még mindennek tetejébe őt sajnálja mindenki, mit érzel? Dühöt. Később kinyílik az ártatlan kisvirág és sorban veszíti el az álarcait. Az emberek megismerik és úgy hagyják el szépen sorban, ahogy azt p tette velük vagy éppen másokkal. Később ez a folyamat leáll és csak a VAKOK maradnak neki, akik azt hiszik, hogy szereti, kedveli vagy bírja őket. Tévednek, tévedtek. Én négy évig éltem ebben a hazugságban. Négy évig rezzenéstelen arccal ölelt át együttérzően, ha sírtam, nevetett, ha én is nevettem, fogta a kezem, amikor a szakadék szélén álltam. Aztán egyszer elengedte és hagyott leesni. Dühös voltam, nagyon dühös. Az időben bíztam és magamban, abban, hogy történjen bármi én akkor is visszamászok arra a falra, mert az én helyem van fent és övé az előmelegített sütő odalent. Felmásztam, révbe értem, de a harag nem múlt el, nem csillapodott, sőt, ha lehet, még erősebb lett. Addig érlelődött bennem minden érzés vele kapcsolatban, hogy már a neve említésétől is elkap a remegés és törni- zúzni tudnék. BŰNÖS VAGY és mégis minden éjszaka nyugodtan alszol. Minden napodon mosolyogsz, mert minden percedben hazudsz. Ez az életed. Ahány ember, neked annyi lényed van. Azt hittem ismerlek, tévedtem, ő azt hiszi ismer, téved. Írom e sorokat és töltődik bennem az adrenalin... ahogy a karmában hiszel, azt kapod, amit másoknak adsz. Jelen esetben adtál. Jelen esetben visszakapod. Nem, soha nem lesz vége. Megvárom azt a pillanatot, amikor megint a félelmeidbe menekülsz és lecsapok. Ott leszek a gondolataidban, a fejedben. Az őrületbe foglak kergetni azzal, hogy létezem. Erősebb vagyok nálad, te is tudod. Idő kérdése és elbuksz, hiába gyűjtöd folyamatosan magad mellé a katonákat, kevés vagy. Bár minek is írom ezt le, hiszen tudod jól, magadat csak ismered. Gyűlöllek és a "véredet akarom". Mint ahogy azt Klaus akarná...:)

Spring edition.

Túl sokat gondolkodtam ma azon, hogy miről is írjak. Rájöttem, minél többet agyalok rajta, annál biztosabb, hogy sablonos vacak lesz. Írhatnék én is a kedvenc zenémről, könyvemről, okoskodhatnék minden egyes bejegyzésben, osztogathatnék tanácsokat, szitkozódhatnék dolgokon, de kérdezem: minek? Hiszen senkit nem érdekel. Hozzáteszem engem se. Nincs is kedvenc könyvem, filmem se igazán, okoskodni fárasztó, tanácsért meg fordulj a háziorvosodhoz illetve gyógyszerészedhez. Ha már ennyit gondolkodtam azon, hogy miről ne írjak, mégiscsak sikerült flegmulni. Általában nem rám jellemző eme becses tulajdonság, nem is értem mi történhetett...Igazából az van, hogy túl sok minden van. Tavasz féllábbal, napsütés all time, szerelem on, happység, vidámság, no depression. Igazából túl jól vagyok ahhoz, hogy rosszul legyek. Értitek. Vannak napok, amikor csak mosolyogsz és örülsz mindennek, amikor ha átmenne rajtad egy kamion, akkor is nevetnél. Bonyolult női logika ez megint. Tényleg, szerintetek tényleg bonyolult a nők gondolkodásmódja, vagy ez csak egy megszokott szleng? Inkább az utóbbi...nőnek lenni kiváltság, pasinak lenni fárasztó. Amíg én teljesen tisztában vagyok a fejemben dübörgő száz és ezer gondolattal, addig ők arra sem tudnak odafigyelni, hogy nem tesszük be a mosógépbe az üvöltően fekete ruhák közé a barátnőnk fehér, csipkés fehérneműjét. /Bocsi Kicsim, ezer puszi érte, hogy felhoztam. *.*/ A lényeg, a lényeg: komplikáltságunk áldás inkább, mint teher.
Éééééééés, megint elkanyarodtam onnan, hogy...nem is volt témám. Nézelődöm ki a fejemből, Bambim- törpenyuszkóm- éppen Stendhal Vörös és feketéjét zabálja, melegem van, hiányzik Babum és még az a különös betegség is rámjött, hogy tanulni van kedvem. Valami újat. Hihetetlen./Bambiiiiii!!!!Szétrágott egy csomag pézsét.../ Nyahh...úgy néz ki meg kell nevelnem a kölyköt, kiviszem vágtázni egyet az udvarra. BB.

This is me.

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.

Én rendelkezem mindenemmel –

a testemmel és annak minden mozdulatával;

az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;

a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;

az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;

a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;

a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;

minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.

Én én vagyok, és így vagyok jó.

Nincs mit hozzáfűznöm.Virginia Satir <3

My song.

Kommentár nélkül. Csak hallgasd. Az enyém.

Broken heart.

Az elmúlt napokról egy az egyben elmondható, hogy az érzelmi küszöböm netovábbját súrolták. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor választanom kell két olyan része közül az életemnek, amik nélkül nem is lehet létezni. Az egyik a családom, a másik a szerelmem.
Nem gondoltam volna, mégis itt van az a pillanat...a sztori a következő: vagyok ugyebár én, kereszttűzben a szüleim és a párom között. Egyiküket sem akarom elveszíteni így hát őrlődöm, hogy jobbra vagy balra forduljak. Bebizonyosodott, hogy mindkettő nem megy. 250km távolság van a két életem között, ezt sem érzelmileg, sem anyagilag nem lehet kibírni. Gondolhatjátok, hogy: 1- igen persze 25 éves vagyok, egyszer ki kell repülnöm itthonról- jogos, de olyan helyre repülni, ahol nincs munkád, így megélhetésed sem, kicsit már bonyolultabb. 2- fontos a szerelem, hiszen az a jövő- tény, viszont egyik pillanatról a másikra elhagyni azokat, akik örömben és bánatban veled voltak, hát az "kicsit" fájdalmas.
Döntések, döntések, döntések...semmi más értelmük nincs, csak, hogy valakinek bánatot okozzak velük. Tépjem ki a szerelmem szívét, azzal, hogy elhagyom, vagy romboljam le a szüleim világát azzal, hogy úgy költözöm el, hogy ezentúl alig fognak látni. Két rossz közül nem tudom melyik a kevésbé rossz, melyiket élem még túl és melyik lenne végzetes csapás. Úgy érzem mindkettő. Nem tudok, képtelen vagyok két tökéletes életből a jobbat választani. Nincs is jobb, egyformák. Ugyanolyan fontosak, az életem alapkövei. Mintha ezentúl levegő, vagy víz nélkül kellene élnem.
Menekülök...keresem a harmadik variációt, de nem találom. Hol van az a pont, ami mindkét félnek jó? Én nem számítok. Az ő boldogságuk a legfontosabb. Ha őket mosolyogni látom az én lelkem is kivirágzik. Nem akarok hervadt virágokat, nem akarok szürke szivárványt. Őket akarom így, egyszerre.