music2.

A mai nap listája a "bárhol, bármikor felpörgök" csoport. Ezek azok a dalok, amiket ha meghallok hiperaktív leszek.:D Általában az itt lévő számok elég gyorsan cserélődnek, ebből is látszik, hogy ez a kategória csak a pillanatnyi hangulatomat tükrözi, túl sablonos zenék ahhoz, hogy igazából is megfogjanak. Kivéve az elsőt, mert ha ciki, ha nem, IMÁDOM Adam Lambert-et!:D És a Cinema Bizarre-t is...jó, hogy most saját magam cáfolom meg, de mindegy!:D
Szóval ha éppen nem depóztok és szeretnétek pár laza, bulizós számot, akkor íme az én Top 10-em!:D

1-Adam Lambert- For your entertainment
2-David Guetta- Memories
3-Christina Aguilera- Not Myself Tonight
4-Basshunter- Saturday
5-Lady Gaga- Poker Face
6-Sash- Raindrops
7-Cascada- Miracle
8-Cinema Bizarre- I Came To Party
9-Barracuda- Where Is The Love
10-Katy Perry- I Kissed A Girl

music1.

Nem olyan régen átolvastam az egész blogot és rájöttem,hogy egy kicsit kézzelfoghatóvá kéne tennem,hogy ne érezzétek úgy,hogy egy teljesen depressziós ember naplójában kutakodtok!:D Bár arról nem tehetek,hogy ha éppen jól érzem magam,akkor nincsenek összetett és ironikus gondolataim...csak a szomorú és a rossz dolgokból lehet tanulni,legalábbis én azokból tudok,ezért rágódom mindig mindenen annyit.
Na de a lényeg: csináltam három top 10-es zenei kategóriát,ahol összegyűjtöttem a "leges-leges" számaimat. Ma a szerelmes,fájdalmas,szomorú,egyedül vagyok a világban,fáj az élet kategóriát írom le...ezekről a számokról azt kell tudni,hogy sokuk már évek óta a kedvenceim közé tartozik és mindig ezeket veszem elő,ha éppen magamba zuhanós kedvem van. Lesznek közöttük amiket biztosan sokan ismertek és lesznek amiket talán csak néhányan,de mindenkinek ajánlom őket,hallgassátok egészséggel!:D

1-My Chemical Romance- Disenchanted
2-Nickelback- Far Away
3-Hinder- Better Than Me
4-Simple Plan- Untitled
5-Secondhand Serenade- Fall For You
6-Adam Lambert- Whataya Want From Me
7-Daughtry- Life After You
8-HIM- Funeral Of Hearts
9-Pink- Who Knew
10-Snow Patrol- Chasing Cars

nincs idő.

Éreztétek már azt, hogy éjjel nem bírtok elaludni, mert féltek, hogy valami kimaradt a másnapi teendőkből és folyamatosan azon kattog az agyatok, hogy mit felejthettetek el? Nos, én a hosszú és kivételen szuper nyári szünetem után csak ezt érzem... Nem látok a dolgaim végére, de még csak a heti teendőknek sem, úgy érzem magam, mint akit a gondolatai tartanak csapdában, nem tudok tőlük megszabadulni fél percre sem. Folyamatosan, reklám nélkül pörgetem az eseményeket a fejemben pillanatnyi szünet nélkül. Megbolondultam.
Kapkodok reggel, kapkodok napközben és meglepő módon este, sőt sokszor még késő éjjel is. A könyvkupacok méteres sorokban állnak mellettem, a dolgozatok listája leér az asztalról, nyelvvizsga, szemináriumi dolgozatok, szakdolgozat, államvizsga...ÓMÁJGÁD! Kilenc hónap tömény betűk, szavak és mondatok, megállás nélküli sorokban.
Mindig azzal éltem túl mindent, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Most is ezzel próbálom nyugtatni magam, hogy ha egyszer lediplomáztam, akkor vége lesz, de úgy, hogy nemcsak egy nyár hosszára, hanem örökre. Csak kilenc hónap és kiléphetünk végre az életbe, ahol talán gyorsan kiderül, hogy megérte e ez a sok minden, ami annyi álmatlan éjszakát okozott...
Ezúton is sok sikert és kitartást minden sorstársamnak, akik hozzám hasonlóan űrlénynek érzik magukat a dolgok súlya alatt és akik szintén velem egyszerre fognak világot megváltani júniusban!:)

túl sok.

Túl sok bennem az érzelem és ez rossz. Meghatározzák önmagukat és egymást is, befolyásolnak mindent, ami körülöttünk van, de igazából semmire sem jók...egyszer boldog vagy, egyszer szomorú, ennek mi értelme van???
Jelenleg a két végpontom között tengődök, nem tudom eldönteni merre dől jobban a mérleg. Belegondolva ez is ugyanolyan kellemetlen, mintha túláradna bennem a jó vagy a rossz. Nyűgös vagyok és céltalan. Ez nem élet, vagy ha az, akkor nem helyes. De mit számít ez ma már? Mikor az emberek többsége kegyetlenül átgázol a másikon saját, legtöbbször semmit sem érő céljai érdekében? Van egyáltalán még önzetlen dolog ebben a világban?
Undorítónak látok MAJDNEM mindent és mindenkit. Pókerarccal nézem mit tesztek egymással és vadul vigyorgok, ha egyikőtök elbukik...bárcsak követnétek egymást a világ pokoljába, ahonnan nem tudnátok visszajönni soha többet és ahol szembesülnétek saját ocsmányságotokkal és mindennel, amit valaha másokkal tettetek. Saját ketrecetek lenne, mint egy állatkertben. Az emberek bámulnának, megvetnének, ujjal mutogatnának rátok.
Látjátok...mondtam, hogy nincs köztes állapot...egy perc elég volt ahhoz, hogy a semmiből a harag felé mozduljak. Nem tudunk hazudni, hiába próbálunk, egyetlen egy embernek lehetetlen, önmagunknak.

csak fáj.

Újra és újra ugyanazok a dolgok ismétlődnek...ha egyszer nagyon jól érzem magam,akkor jön valaki,vagy valami,aki/ami megint visszaküld a nullára. Mi értelme van felállni,ha úgyis megint ugyanaz lesz a vége? És ne mondjátok,hogy nem...mindenki élete más,mindenki másként él meg dolgokat,máshogy kezelitek a rosszat és másként élitek meg a jót. Nem láttok bele a fejembe,nem gondolkodtok az én nézeteim szerint,így nem tudhatjátok azt sem,hogy ha én azt mondom elég volt,akkor az ott és akkor annyi.
Éveken át próbáltam legyőzni ezt a negatív szemléletet és előítéletek nélkül állni a dolgokhoz,de mindig, újra és újra belátom,hogy nem megy...akármennyire is próbálom nem tudok az a tipikus "szarokbeleazéletbeésszarokrádis" ember lenni. Szeretek segíteni másokon,ha tudok,szeretek ott lenni,ha kell és támogatni,ha már ti is úgy érzitek,h vége. Úgy látszik nekem ez jutott,azért élek,hogy másokat megpróbáljak jobbá tenni. Ez így nagyon szép dolog lenne,de sajnos nem igaz...akárhányszor csak adtam,támaszt nyújtottam vagy önzetlenül szerettem mindig én jártam rosszul. Annyiszor és annyian eldobtatok már,vagy csak csúnyán kihasználtatok...és a legtöbbetek észre sem veszi ezt,nem látja,hogy mennyire fáj,hogy legszívesebben ordítanék,de nem teszem,hogy azzal se ártsak nektek.
Tegnap még azt éreztem érek valamit,talán kicsit többet,de ma megláttam,hogy nem...te is csak egynek kezelsz a sok közül. Egyszer azt mondtad szeretsz,de már nem tudom,hogy igaz volt e. Te igazi vagy egyáltalán? Miért vagy itt,ha mégsem kérsz belőlem? Mit akarsz még?